Amikor indultam volna el, hogy végezzek azzal a k... Katherinnel, Damon hirtelen visszarántott Elena mellé.
-Te, teljesen meghibbantál? Ha most odamész Katherinhez, akkor ez lesz az utolsó perced Elenával.-itt ránéztem könnyes szemű szerelmemre, aki szinte már remegett.
-Sss, Kicsim!-szorosan mellkasomhoz bújt.
-Stefan! Ne menj el! Szeretlek!
-Én is!-csókoltam meg homlokát.
Damon épp indult volna el, de én épp úgy visszarántottam, ahogyan ő is tette.
-Hova mész?
-Hát, mivel te nem vagy képes arra fizikailag, hogy megöld őt, akkor én majd megteszem!
-Egyedül, te se lennél képes erre!-mondta zokogva szerelmem.
-Mi folyik itt?-jött hozzánk Bonnie.
Mindenki csendben volt. Damon kezdte el.
-Itt van Katherine.
-Az meg, hogy lehet?
Miután Damon elmesélte, mindenki síri csendben lett. Már csak arra figyeltünk fel, hogy Elena mereng a nagy messzeségbe, majd apró törékeny teste elernyedt karjaimban és elájult. Mikor felnéztem arra az irányba amerre kedvesem is nézett...megláttam Katherinet., aki vigyorgott, mint a tejbe tök.
Damon amikor elindult Katherine felé, közben csatlakoztak hozzá Lexiék is-akik gondolom mindent hallottak. Megragadták a karjánál fogva és elkezdték toloncolni a garázs felé. Katherine nem foglalkozott a három "testőrre", végig csak engem és Elenát bámulta. Nagyon idegesítő volt. Legszívesebben lerohantam volna, letéptem volna a fejét és tűzbe dobom. De nem tehettem, Elena testével a karjaimban. Neki most szüksége van rám! Bonnie nem szólt egy szót sem, ő is elindult a többiek felé.
Elenát felkaroltam és felvittem az emeletre. Lassacskán kezdett már magához térni.
-Mi történt? Hol vannak a többiek?-hirtelen felült majd én óvatosan visszafektettem miközben simogattam orcáját.
-Sss...lent buliznak.
-Nem csak rájuk gondoltam...
-Elvitték Katherinet.
-Hova?
-Elindultak a garázs felé, de utána szerintem levitték őt a pincébe és bezárták.
-Bonnie?
-Jól van. Gondolom ő is ment velük és lenyugtatta Katherinet, hogy könnyebben eltudják vinni.
-Oh. Le akarok menni!
-Pihenned kéne!
-Jól vagyok, Stef! Csak elájultam egy kis időre. Biztos ez is jár a terhességgel, vagy mi...
-Nem hinném, hogy ennyi lenne az egész...
Többet már nem is beszéltünk. Még úgy 10 percet feküdtünk és lementünk, nehogy feltűnést keltsünk a hirtelen eltűnésben.
-Hol voltatok eddig?-kérdezte Caroline Elenától.
-Lepihentem egy kicsit. Megszédültem.
-De jobban vagy, ugye?
-Persze, persze.
-Akkor bulizzunk!-ugrált örömében Car, majd elhúzta Elenát, hogy táncoljanak.
Én addig kihasználtam az alkalmat és lementem a pincébe. A többiek is ott voltak.
-Na?
-A mi kis boszink-mondta Damon egy kis mosolyt őröltetve az arcán-segítségével lehoztuk ide ezt a...khm... és bezártuk. Párszor próbált volna kikecmeregni kezünkből ami sikerült is... de mondom a mi boszink segített. Nélküle nem sikerült volna.-rákacsintott Bonniera- Röviden és tömören ennyi.
-Bántottátok?
-Á, nem. Lexi párszor megtépte és megütötte..-vigyorgott-de ezen kívül nem.
-Oh, hát ez semmi...-mondtam.
-Mocskos, szemét , rühes korcsok. Hogyha egyszer kijutok ebből a kurva helyről; verbénáktól távolt, akkor...-nem tudta befejezni a szép kis monológját :), mivel Bonnie lassacskán elhallgatatta.
-Köszi.
-Nincs mit. Én se szívesen hallgattam volna végig...-mosolygott.
Valaki jött le a lépcsőn. Ekkor megjelent Matt.
-Ööö hát ti mit csináltok itt a sötétben?-kérdezte zavarodottan.
-Mi csak egy kis piáért jöttünk le...-mondta Damon
-Oh. Ennyien kelletek hozzá?-nevetett.-Na, mindegy. Jó páran titeket keresnek, és csak ezért jöttem le ide.
-Matt...-kezdte Katherine, de gyorsan Bonnie folytatta mielőtt megtudta volna, hogy valaki itt van lent bezárva.
-Ó, Matt. Nincs kedved táncolni? Tudod senkise akar, és már csak te maradtál...
-Én szívesen táncolok veled...-kacérkodott Damon, de erre Bonnie csak mérgesen nézett rá.
-Sajnálom, Bonnie, de Carolinenak már elígérkeztem. Menj csak Damonnal.-Matt is részese a "hozzuk-össze-Bonniet-és-Damont" csapatnak, gondolom akkor ezt is azért csinálta.:)
-Na-csaptam össze tenyerem-akkor menjünk és bulizzunk.
-És a pia?-érdeklődött Matt.
-Itt van nálam.-mutatotta fel Lexi, majd mindenki elindult fel az emeletre. Damon még egyszer megvizsgálta a zárat, hogy biztos e majd ő is feljött.
Mivel Bonnie nem akart furcsának tűnni Matt előtt, így kénytelen volt táncolni Damonnal. :) De nem úgy tűnt, mint aki bánná a társaságát. Lehúzott néhány felest :), és máris jól érezték magukat együtt. Lehet, hogy még mi nem is kellünk ide? :) Jókat beszélgettek, nevetgéltek, aztán hirtelen felszívódtak.
-Hova lett Bonnie és Damon?-kérdezte szerelmem miközben szemét végig pásztázta a nagy szobában.
-Fogalmam sincs.
-Én láttam őket.-jelentette ki Jeremy-Elindultak a garázs felé, aztán beszálltak a kocsiba és elhúzták a csíkot.
-Mi? Bonnie beszállt EGY kocsiba Damonnal? Az lehetetlen!-mondta Elena.
-Nem, nem, ezt komolyan mondom. Fogalmam sincs mi ütött Bonnieba. És még ő volt Damon ellen...ch...hisz, hogy utálta már, nem igaz?-nevetett.
-De...-mondtuk.
-Na én megyek vár már a barátnőm, Selena!:D
-Oh, hát menj csak öcsi!:D Érezzétek jól magatokat!
-Köszi!-adott egy puszit "nővére" arcájára, majd elviharzott Selenahoz.
Az este további részében mindenki csak táncolt. Éjfél után már kezdett üresedni a ház. 1 órakor már csak Elenával voltunk a házban...Damon és Bonnie sehol.
-Kíváncsi lennék mt csinálhatnak ezek ketten...olyan fura ez az egész, nem gondolod?
-De az... de hát ez van. Szerelemben nincs határ!-megcsókoltam.
-Nincs bizony!:)
Felmentünk a szobába és Elena, mint egy krumplis zsák úgy kidőlt.:) Levettem ruháit, betakartam, majd én is csatlakoztam hozzá miután megnéztem még Katherinet és elnyomott minket az álom...
Megint nagyon sajnáljuk a késést, de nem igazán megy nekünk a saját blogunk mellett...:S
Bocsi, hogy ilyen sokáig várattunk titeket, de tényleg, de tényleg nem tudtunk EZZEL a bloggal foglalkozni...:( Lehet, sőt biztos, hogy kárpótlásért még ez a fejezet is rövid lett, de nem tudtunk többet összehozni. Megpróbáljuk gyorsan hozni a frisset, bár nem ígérhetünk semmit.
Na, inkább olvassatok!:) Kérünk komikat! Pls
Amúgy nagyon szépen köszönjük a díjakat is!!! ♥
(Elena szemszöge)
-Micsoda? Ikrek? Ezt el sem tudom hinni.-fogtam fejem hitetlenkedve, majd Stefan elvette kezemet és saját tenyerébe helyezte.
-Igen, szívem, ikrek.
-De te ezt honnan tudod?
-Megérzem, vagyis inkább hallom. Eggyel több a szívverés, mint kellene.
-Nem is tudok szóhoz jutni. Ez hihetetlen. Te örülsz neki?
-Persze, hogy örülök. Miért, te nem?
-Jajj, dehogyisnem.-megfogtam arcát és finoman körbecsókoltam arcát, végén pedig tökéletes ajkát.
Másnap elmentünk együtt az orvoshoz, hogy kiderítsük tényleg ikreket várunk e.
-Na, Doktor úr?-türelmetlenkedett szerelmem.
-Nos, gratulálok! Ikreket várnak.-mosolygott.
-Ez csodálatos!-csókoltuk meg egymást.
Mikor hazamentünk elkezdtünk tervezgetni.
*
1 héttel később
Stefannal egy nagy családi vacsorára készülődünk, hogy bejelentsük a 2 nagy hírt. Az eljegyzést, és gyermekeink születését. Damon még nem tudja, hogy ikreket várunk, de nem is baj, mert akkor már nem lenne meglepetés, mivel addigra szétkürtölte volna mindenkinek.
Este 8 óra
Kezdtem egyre idegesebb lenni. Már csak Bonnie, Caroline és Matt hiányzott, ami egy kicsit nyugtalanított, mivel ők a barátaim és ők támogatnak mindenben…remélem.
Ekkor csöngettek.
-Jajj, végre, hogy itt va…-leesett az állam, amikor mégsem őket láttam meg az ajtóban. Stefan mellém jött és ő is érthetetlenül nézte őket.
-Ti, meg, hogy lehet ez. Hiszen te meghaltál…Lexi.-még a hideg is kirázott minket, amikor kimondta Stefan.
-Jaj, Stefan, nem is üdvözölsz?-mondta Lexi karját kinyújtva Stef felé, hogy megölelhesse. Félve felé nyúlt, mintha csak meg akarna bizonyosodni róla, hogy ez csak álom, vagy Lexi csak egy szellem. Finoman átölelték egymást, aztán felém fordult, hogy engem is üdvözöljön.
-Örülök nektek, Elena!
-Én is neked!-ezt most komolyan gondoltam, amikor egy halott nő áll előttem?
-Tényleg? Elég rémültnek látsz, Steffel együtt. Nyugi, nem vagyok szellem.
Amikor beléptek Lexiék az ajtón hirtelen megszédültem és épp, hogy Stef elkapott.
-Jól vagy Elena?
-Öhm…nem igazán.-vallottam be.-Na, de mindegy. Nálad van a babacipő?
-Úúú…fenébe elvesztettem.-tapogatta végig zsebeit.
-Ne csináld ezt Stefan!
-Nyugi, nyugi, csak vicceltem! Itt van nálam.-nevetett.
-Ez nem volt vicces!-de azért én is nevettem. Megint csöngettek. Most ár biztosan Bonniék azok, és tényleg.
Mindenki helyet foglalt. Mi-Stefannal-pedig az asztalfőnél felálltunk és elkezdtük mondandónkat.
-Khm-kezdte Stef- Na, szóval, azért is vagyunk mi most itt, hogy két hírt is közöljünk veletek.-megfogta kezem és egymásra mosolyogtunk.
-Az egyik-mondtam lassan-Stefannal össze fogunk házasodni.
Mindenki elkezdett éljenezni. Huh. Ez könnyen ment, de még itt van a másik is.
-A másik…-Stefannal ismét egymásra néztünk és elővettük a kis cipőket. Stefnél a rózsaszín, nálam a kék.
-Miért vettetek elő két színű cipőt? Azért, mert nem tudjátok még, hogy fiú vagy lány?-kiabálta be értetlenkedve Damon.
-Nem Damon. Mi ikreket várunk.-közölte Stef.
-Mi? Azt hittem, hogy csak egyet…most akkor mindkettőjüknek én leszek a keresztapja?
-Nem. Csak az egyiknek.
-Oh.-szontyolodott el.
Többiek csak döbbenten néztek. De végül mindenki tapsviharba tört ki, és odajöttek hozzánk gratulálni. Na, ez jól sikerült! :) Már csak össze kéne hozni Damont és Bonniet.
Damon maradt a végére. Gratulált, aztán mondta, hogy kezdődjön a buli majd félre húzott minket egy sötét sarokba.
-Rossz érzésem van.-közölte.
-Miért?-kérdeztem és már kezdtem egy kicsit félni.
-Egy másik vámpír illatát érzem…-hála az égnek, hogy csak ez. Lehet, hogy még nem találkozott Lexiékkel…
-Jaj, azok csak Lexiék.
-Nem, nem ők azok. Velük már találkoztam…-szegezte le szemét a földre- Ez Katherine illata-fintorgott.
-Mi? Az nem lehet!-kiabált Stefan.
-Nyugi, Stef!-fogtam meg ökölbe szorított kezét.
-Nem, Elena! Nem tudok megnyugodni! Hiszen egy gyilkos van itt a házban, aki bárkit megölhetne, de inkább rád fáj a foga. még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy bármelyik családtagomnak vagy barátomnak, tán ez lesz az utolsó éjszakája…brrr… Főleg, ha az én csöppségeimet bántaná…na, azt nem hagynám szó nélkül…Nem mintha bármit is tehetnék, de az biztos, hogy foggal, körömmel próbálnám megvédeni őket, még hogyha hiába is, mivel Katherine sokkal, de sokkal erősebb nálam. –Damon, vigyázz Elenára! Én megyek és megölöm Katherinet!
-Szóval, te vagy az a híres Elena? –kérdezte Katherine.
-És te vagy az a híres Katherine? –vágott vissza kedvesem.
-Nem is hittem volna, hogy tényleg ennyire hasonlítasz rám. –mondta Katherine nyájasan.
-Igen, de egy valamiben nem, én nem játszadozom több férfival egyszerre.
-Stefan –fordult hozzám –Én most felmegyek, egy kicsit ledőlök. –közölte.
-Jó, én is mindjárt megyek utánad. –mondtam és megcsókoltam.
-De siess –mondta édes mosollyal –Sietek, hozzád mindig. –mondtam és még egyszer megcsókoltam.
-Látom nagyon szereted ezt a lányt, Stefan. –jött közelebb.
-Igen, tudod –mentem közelebb hozzá én is- ő nem olyan, mint te! –mondtam a képébe, és felmentem a szerelmem után.
Belépve a szobámba ott feküdt az ágyon az, aki nélkül semmit sem érne az életem. Odamentem és mögé feküdtem.
-Bocs, hogy csak úgy feljöttem. –fordult hirtelen felém- csak nem bírtam azt a nőt.
-Sss –csitítottam –Nem kell bocsánatot kérned, amúgy is neked most pihenned kell! –hasára tettem a kezem. –Tudod –kezdtem bele. –Mit? –kérdezte. –Eleinte féltettelek, de most már egyre jobban akarom azt a kis csöppséget.
-Nem csalódtam benned –tette a kezét mosolyogva a kezemre, és közben adott egy csókot.
*
-Oh…Jó reggelt, Stefan! –mondta Damon, amikor jöttem lefele a lépcsőn.
-Kösz. –mondtam lezseren.
-Na és hogy van a kismama? –tudhattam volna, hogy hallgatózott.
-Jól, képzeld el. És ha most nem zavar, csinálnék neki reggelit. Katherine? –kérdeztem miközben körbenéztem, de nem láttam sehol sem.
Reggel, amikor felkeltem nem volt mellettem Stefan. Egy kis neszezést hallottam a hátam mögött.
-Stefan? –de csalódnom kellett. –Te meg mit keresel itt?
-Hozzád jöttem. –mondta Katherine és leült az ágyamra. –Tudod, Stefan nagyon szeretett engem.
-Ja, persze, mert megigézted. –vágtam vissza egyből.
-Ide figyelj, Damon mellett, Stefan is az enyém! –megfogta a torkomat. –És engem az sem zavar, hogy gyereket vársz tőle!
-Ezt honnan…
-Ja, hogy honnan tudom? Vámpírhallás, édesem. –vágott a szavamba.
-Katherine! Engedd el! Most! –üvöltött rá kedvesem. –Jól vagy kicsim? –kérdezte és közben átölelt.
Nem szóltam semmit csak nagyon szorosan hozzábújtam.
-Katherine, mi volt ez? –vonta kérdőre Damon.
-Ááá semmi, csak megfenyegetett és kis híján megfojtott… -mondtam lazán.
-Ja, hallottad semmi. –értett velem egyet Katherine.
-Én nem nevezném semminek! –mondta Damon kicsit mérgesen. –Mondtam neked, Katherine, hogy ne merészelj hozzányúlni Elenához!
-Most meg mi bajod, Damon? Talán jobban szereted Elenát, mint engem? –kérdezte hangját felemelve Katherine.
-Katherine,… -kezdte Damon- tudod amióta azt hittem, hogy meghaltál, úgy gondoltam semmi értelme tovább élnem…de az után, hogy átváltoztam vámpírrá más nem járt a fejemben, hogy akárhogyan is, de mindent megteszek az érdekében, hogy visszakapjalak! De amikor Anna elmondta, hogy tudtad mindvégig hol vagyok és, hogy nem érdekellek, összeomlottam. Közben mikor ideköltöztem Stefanhoz, Mystic Fallsba kezdtem észbe kapni. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Stefan hogyan is tud állati véren élni, de amikor megláttam egy jávorszarvast az erdőben a kíváncsiság kerülgetett, hogy vajon milyen is lehet az íze. Így hát megkóstoltam. Amikor a vére az ajkamhoz tapadt, nem tudtam abba hagyni… lehet, hogy most nagyon meglepődtök rajtam, de én már több mint 2 hónapja állati véren táplálkozom. –amikor ezt elújságolta, mindenkinek tátva maradt a szája és nem hittünk a fülünknek- Igen, ne nézzetek így rám, mert ez igaz. Imádom az állati vért, nem tudok betelni vele. Legszívesebben az egész napot az erdőben tölteném és állatokra vadásznék, akiknek csontszültig kiszívom a vérüket. –mondta nevetve, és mintha egy kicsit el is pirult volna- Szóval visszatérve a témához… Megtanultam Elenától, hogy az élettől nem kaphatok meg bármit, amit csak akarok, főleg nem olyasvalakit, aki mindvégig becsapott, és amíg éltem addig csak kihasznált és megbabonázott, vagyis téged. Azt mondta, hogy én sokkal, de sokkal jobbat megérdemlek, mint téged, és én erre csak most ebben az elmúlt 5percben jöttem rá, amikor beléptem az ajtón és láttam, ahogyan kezed rátapad Elena nyakára, és ha nem érünk ide időben, akkor biztosan Elena nem élte volna túl. –ez aztán hosszú szónoki beszéd volt, de hatott Katherin-re. –És most én is és szerintem a többiek is szeretnék, ha most fognád a cuccodat és estére elhagynád Mystic Fallst, még mielőtt valami baromságot csinálnál!
Katherine-nek elállt a lélegzete és hirtelen nem tudta, hogy mit is mondhatna.
-Sajnálom Katherine, de mindenkinek így lesz a legjobb! –tette még hozzá Damon.
-Én sajnálom, Damon –mondta Katherine- sajnálom, hogy elvesztetted azt a lehetőséget, hogy egy csodás örökkévalóságot velem tölthess. De még adok neked egy lehetőséget, hogy mindezt átgondold még most és felejtsük el azt az előbbi kirohanásodat.
-Nem, nem, nem. Nekem már nem kell semmit sem átgondolnom! Már mindent átgondoltam akkor, amikor megpróbáltad megölni Elenát.
-Rossz válasz, Damon!
-Nem, ez a legjobb válasz, amit most mondanom kellett.
-Hát, ha te ezt így akarod…
-Igen így akarom.
-Akkor legyen így! De ezt nem fogom elfelejteni Damon Salvatore. Még visszajövök, akkor, amikor a legkevésbé sem számítanátok rám!
-Nem kellene! Nélküled is fantasztikusan megleszünk, hidd el!
-Ha ha. Nem azért jövök vissza, hogy meglátogassalak titeket, hanem azért, hogy pokollá tegyem a ti kis boldog életeteket!
-Erre, magunk is rájöttünk, hogy nem azért jössz vissza… De próbáltam boldoggá tenni az utolsó perceket, amíg még itt vagy!
-Jó lesz Damon, nyugi, már kiadhattad magadból a dühöt, csillapodj le! –mondta Stefan kedvesem bátyának a vállát paskolva.
-Nem vagyok dühös, Öcsi, csak már azt várom, mikor tűnik már el végre ez a nő.
Ekkor Katherine egy szót sem szólva felállt az ágyról és kiviharzott a szobából, aztán hallottuk, amikor teljes erejéből becsapja maga után a bejárati ajtót.
-Köszönöm, Damon! –mondtam.
-Én köszönöm Elena, hogy minderre felnyitottad a szememet, és rájöttem, hogy valójában ki is vagyok és, hogy én nem is voltam szerelmes soha Katherin-be. Én másba voltam szerelmes mindvégig, amíg én itt voltam Mystic Fallsba. Nyugi, Stefan, nem Elenáról beszélek. Jó eleinte ő volt az, aki érdekelt, de volt valaki más is. Lehet, hogy ő ki nem állhat engem és én sem kedveltem őt eleinte, de egyszer csak valami mégis megfogott engem abban a lányban.
-Ki az Damon? Mond már! –kérdeztem izgatottan, és észre sem vettem, hogy már a körmömet rágom nyugalmatlanságomban. Gyorsan kivettem a kezemet a számból és ismét Damonra koncentráltam. –Na? Szóval? Jajj, Damon bökd már ki!
-Jól van Elena… egy feltétellel…
-És mi lenne az?
-Segítesz abban, hogy megkedveljen engem az a lány, mond el neki, hogy én teljesen megváltoztam, és hogy már 2 hónapja nem iszom ember vért, és mindent, amiben eddig rossz voltam, de most már megváltoztam.
-Szóval az a lány tudja, hogy te vámpír vagy? –egyetlen lányt ismerek, aki tudja, hogy a Salvatore testvérek mik is valójában, de nem hiszem, hogy ő lenne az, az képtelenség, hiszen gyűlölik egymást, tudtom szerint…
-Igen. –mondta kurtán.
-Egyetlen lányt ismerek, aki tudja, mik vagytok és az Bonnie… Bonnie az, Damon? –mondtam ki végül.
Damon nem szólt egy szót sem, csak egy kicsit, mintha megint elpirult volna… Szóval igazam volt, Bonnie az. Ez hihetetlen! Amióta az eszemet tudom és amióta találkozott Bonnie és Damon egymással és főleg azóta, hogy tudja a történetet róluk, azóta tudom… 100%-ig biztos voltam benne, hogy ők ketten gyűlölik egymást. De tévedtem, mégsem olyan jó a megfigyelőképességem, pedig én felismerem az ilyesmi dolgokat.
-Ez hihetetlen!
-Tudom, nehéz elhinni, de így van!
-Ez most tényleg igaz vagy csak próbálsz… –mondta Stefan, de Damon félbeszakította.
-Igaz, minden igaz, amit mondtam a mai nap, vagyis helyesbítve azóta, hogy számotokra és még számomra is hihetetlen dolgokat mondtam… az mind igaz volt, higgyetek nekem! Legalább most az egyszer, kérlek!
-Jó, jó, jó…Damon, nyugi! Hiszünk neked! Még ha nem is ez az első alkalom. –mondta szerelmem mosolyogva.
-Oh, és Stefan!
-Igen?
-Szeretnék tőled is bocsánatot kérni!
-Jajj..Damon ne már…
-Még nem fejeztem be!
-Oké, bocsi.
-Szóval mindenért, hogy szenvedést okoztam neked, hogy nem hagytalak téged nyugodtan élni a saját kis életed… és még sorolhatnám, de akkor nem szabadultok tőlem egy időre…-mondta nevetve.- Szóval megbocsájtasz nekem? Mindenért? Nem akarok életem végéig haragba lenni az én kisöcsémmel! –fejezte be bocsánatkéréssel, egy nagy vigyorral.
-Megbocsájtok mindenért, Damon… bátyus! –mondta Stefan is vigyorogva, aztán engem elengedve felállt és megölelte Damont, aki szívesen viszonozta az ölelését.
-Köszönöm!
-Nincs mit megköszönnöd!
-Engem kihagytok az ölelkezésből? –kérdeztem és felnevettek.
-Persze, hogy nem!-mondták egyszerre, és leültek mellém és megöleltek. Olyan jó érzés volt, hogy minden rendeződött, és örülök, hogy a két Salvatore testvér nem fogja a hátra lévő örökkévalóságot nem ellenségként fogják tölteni, hanem úgy ahogyan abbahagyták akkor még mielőtt Katherine az életükbe lépett.
Most, hogy Katherine – ideiglenesen, de – elhagyta a várost úgy érzem, minden Happy End. Az egész város boldog. Nincsenek nap, mint nap rejtélyes gyilkosságok…
És a családom is remekül van, boldogok.
Jenna és Rick hamarosan összeházasodik, igen engem is és Jeremyt is megleptek, amikor Jenna összehozott egy családi vacsorát és Rick-kel és egyszer csak nagy meglepetésünkre Rick letérdelt Jenna előtt és megkérte a kezét.
Aztán ott van Jeremy… szegény az elmúlt 1 évben teljes balszerencse érte… Ott volt Vicki akit Damon akaratlanul is, de átváltoztatta majd meg akarta támadni Jeremyt, de Stefan leszúrta… Teljes sokk érte, és én erre megkértem Damont, hogy mindezt felejtesse el vele. Minden remekül ment. Megjelent egy Annabelle nevű lány is, aki szintén vámpír. Aztán Jeremy titkolózásom révén megkereste a naplómat és elolvasta, amiben minden, de aztán minden benne volt, amit átéltem eddig –hogy megtudtam léteznek vámpírok beleértve, hogy Stefan és Damon is az és, hogy az én legjobb barátnőm, Bonnie pedig egy boszorkány, Vickiről minden, hogy vámpír lett és, hogy meghalt…- szegény srác teljesen kivolt, amikor megtudta, hogy mindenről tudtam. Aztán a szeretett vámpírját, Anna-t megölték. Megpróbálta ekkor megölni magát úgy, hogy az Anna-tól kapott saját vérét megitta aztán egy egész doboznyi nyugtatót szedett be. Még az volt a szerencsénk, hogy Stefan –aki réges-régen orvosnak készült- észrevette és megmentette az életét. Most pedig boldog Jeremy és szerelmes, de most nem egy vámpírba… hanem egy hétköznapi gyönyörű lányba, Selena-ba.
Caroline… az én másik barátnőm és Matt az ex barátom, egy csodálatos pár. Végre Caroline és Matt anyja is kibékültek, hála nekem… ha-ha
És végül, de nem utolsó sorban, Bonnie. Róla nem tudok semmi biztosat mondani, hisz itt van még egy megoldatlan ügy a… hogyan-hozzam-össze-Damont-ésBonniet stratégián még sokat kell agyalnom, de biztos vagyok benne - nem 100%-ig de 50%-ig igen-, hogy sikerrel fogok járni ebben. Már arra is gondoltam, hogy összedobok egy csapatot –benne: Caroline, Matt, Jeremy, Selena és Stefan- és beavatom Damont is, hogy ne legyen neki meglepetés… és elraboljuk Bonniet. Persze nem úgy, hogy fekete maszk és akcióra fel, hanem például készítünk egy kis házi bulit és Bonniet és Damont bezárjuk, egy szobába ahol nem tudnak megszökni. Jó tervnek tűnik, de ezt még alaposabban kell kitalálnom, de még ez előtt beszélek Bonnieval, és elmondom, hogy eddig mennyi mindent változott Damon, és akkor lehet, hogy Bonnie kinyílik Damon előtt…
Amikor Damon alkonyat fele elment otthonról vadászni… kettesben maradtunk szerelmemmel. Én még ledőltem egy kicsit pihenni, amíg ő vacsorát készít. Nem tudom hány óra lehetett, amikor felébredtem, de már koromsötét volt, körülbelül 8-9 óra körül lehetett. Felkeltem az ágyból és egy kicsit megszédültem, inkább még visszaültem egy kicsit az ágyra aztán megint felálltam… semmi szédülés… oké. Lemenet közben hallottam, hogy Stefan zenét hallgat a konyhában. Nem ismertem fel, ezért úgy gondoltam, hogy az ő korából származó zenét hallgathat. Bementem a konyhába és megpróbáltam megijeszteni…
-Szia, drágám! –mondta vidáman és megfordult.
-Öhm… szia. –mondtam és megcsókoltam. –Meg akartalak ijeszteni, de nem jött össze.
-Ha-ha, sajnálom. –mondta és megpuszilta a homlokomat.
-Finom az illata annak, amit főzöl! –mondtam és próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az- Szabad tudnom, hogy mit csinálsz?
-Az titok!
-Naa, ne már! –mondtam és próbáltam olyan arcot vágni, mint a Shrek-ben a macska, amikor könyörgő fejet vág. Elég hülyén éreztem magam.
-Hmmm… -mondta közben végig nézett rajtam, majd megragadt a szeme a hasamon.
-Mi az?
-Jól áll neked a várandósság.
-Valóban? –kérdeztem mosolyogva
-Ühüm. -mondta és megcsókolt.- Mintha nőtt volna a pocakod úgy 5mm-t.
-Öhm… ezt meg honnan látod? –kérdeztem és néztem a hasamat, de nem láttam semmi változást.
-Vámpír vagyok, Elena… -emlékeztetett.
-Oh, tényleg.
Megfogta a derekamat és magához szorított és adott egy nagy szenvedélyes csókot. Aztán megfordított engem és így én háttal voltam neki, és átfogta derekamat és simogatni kezdte a pocakomat. Aztán úgy 5-10 perccel később letérdelt elém és megpuszilta a hasamat.
-Szeretlek te kis vakarcs! – mondta a pocakomnak. –És az anyukádat is nagyon szeretem! –mondta és rám nézett.
-És az anyukád is nagyon szereti az apukádat! –mondtam és lehajoltam, hogy adhassak szerelmemnek egy csókot.
Elkezdett szagolgatni valamit, nem tudtam mi baja, de én is szagoltam, hogy mi az… a vacsora. Felállt és megnézte nem égett e meg.
-Na?
-Semmi baja. Ülj le, mindjárt tálalok!
-Oké.
Még mielőtt leültem megszédültem. Még mielőtt az arcom csapódott volna a padlóval Stefan elkapott.
-Jól vagy, szerelmem? –kérdezte aggódva.
-Azt hiszem igen, csak egy kicsit megszédültem. –mondtam és közben Stefan segített leülni. Közben kedvesem letérdelt mellém és megfogta a pocakomat:
-Kicsim, ne ijesztgesd anyukádat… és engem se! –mondta és megpuszilta.
Felállt és odament a pulthoz majd egyből visszafordult és ezüsttálcán -ami le volt fedve- hozta a vacsit.
-Az én olasz specialitásom nem más, mint a bolonyai spagetti. –mondta és azzal felemelte a tálca fedelét és ott volt egy nagy adag bolonyai spagetti. Nagyon jól nézett ki!
-Hmm… nagyon finom az illata!
-Köszönöm! Na, kóstold meg, kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz a főzési tudományomhoz.
-Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tudsz főzni, de azért eszek belőle, így is már farkas éhes vagyok! –mondtam és megnyaltam a szám körvonalát. Ezen elnevette magát. Letette a tálcát és szedtem magamnak egy nagy adag spagettit ő viszont csak egy kis adagot szedett. –Olyan keveset eszel?
-Öhm… én nem vagyok olyan éhes, mint te, én nemrég „ettem”…
-Oh… értem. Na, akkor lássunk is hozzá. –mondtam és én mohón el is kezdtem majszolni magamba az ínycsiklandozó Stefan féle olasz módra főzve bolonyai spagettit. Amikor bekaptam az első falatot és nem tudtam tovább rágni… Ettem már bolonyai spagettit, régen anyám -vagyis az örökbefogadott anyám-, de ez eszméletlenül finom volt, nem hittem volna, hogy anyámnál valaki tud jobban főzni, de tévedtem, mint a múltkor is.
-Mi az? –kérdezte Stefan, amikor észrevette, hogy nem eszem. –Nem ízlik?
-Nem, nem, nem, dehogy is ellenkezőleg… ez isteni… maga a tökéj.
-Jajj, Elena, nem kell túlzásokba esni!
-Nem, nem túlóztam egy csöppet sem. Anyám sokszor csinált ilyet és az nagyon finom volt, de ez sokkal jobb. Nem találok rá szavakat!
-Hát, akkor köszönöm!
-Én köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a… nem is tudom, hogy mondjam… inkább hagyjuk…
-Oké. –mondta és elnevette magát.
Észre se vettem, de már el is fogyott a tálamról az a nagy adag spagetti, de még mindig éhes voltam. Most valami másra vágyom leginkább… nem is tudom talán…
-Fagyi…
-Tessék?
-Oh..öhm.. semmi csak most megkívántam a fagyit…
-Még mindig fér beléd? –kérdezte kíváncsian.
-Azt hiszem… nem, de nem bírom ki, hogy most meg ne egyek egy nagy jégkrémet!
Ezen akkorát nevetett, hogy majdnem ledőlt a székről.
-Ne nevess ki! –szoltam rá szigotúan.
-Bocsánat…öhm… máris hozom a fagyidat.
-Köszönöm.
Fél perc után már elém tárt egy nagy kehely fagylaltot. Volt benne csokis, epres, vaníliás, zöldalma, erdei gyümölcs… Nagyon finom volt!
-Hmm, ez most jól esett!
-Befejezted az evést?
-Igen, miért?
Nem felelt a kérdésemre csak felállt mellém jött majd letérdelt a székem mellett. Vajon mit akarhat? Elfordította a székemet, hogy pontosan vele szemben üljek majd megfogta az egyik kezemet a másik kezével pedig a zsebéből húzott ki egy puha szaténborítású kisdobozt. Kinyitotta a kisdobozt és volt benne egy eljegyzési gyűrű. Ajajj…
-Elena Gilbert! Hozzám jönnél feleségül?
Hirtelen nem is tudtam mit mondjak. Tudom rá kellett volna egyből vágnom, hogy Igen, de azt túl kevésnek tartottam. De mi mást mondhattam volna, ezért inkább a könnyebbet választottam:
-Igen, hozzád megyek! –mondtam majd mosolyogva kivette a dobozból a gyűrűt és felhúzta az ujjamra. Tökéletesen passzolt az ujjamra. Gyönyörű volt.
-Tetszik?
-Ez gyönyörű.
-Örülök neki. –mondta és megcsókolt.
Aztán felkapott a karjába és könnyedén elkezdett velem felmenni a lépcsőn be a szobájába. Mielőtt még letett adott még egy csókot és lefektetett az ágyra. Lefeküdt mellém és hosszú időn keresztül csak egymást néztük. Később felült mintha valamit hallana.
-Mi az?
-Öhm… nem tudom. –mondta zavarodottan.
Aztán a fejét a hasamra tette és ott elidőzött egy ideig, közben simogatta. Kezdtem ideges lenni.
-Mi a baj, Stefan Salvatore?
-Nem nincs semmi baj. Csak annyi, hogy 7,5 hónap múlva nem hárman leszünk, hanem négyen.
-Hát persze, hiszen Damon is itt van.
-Nem, Damont nem számoltam bele.
-De akkor? Mi? Kérlek, ezt most magyarázd el nekem!
-Ikreket várunk, Elena!
Reméljük tetszett! Ez egy extra hosszú fejezet lett! :)
Már 2 hónapja, hogy minden nyugiban van. Damon még midig Katherine-t akarja visszahozni az „élők közé”.
A barátaim is nagyon jól megvannak. Bonnie a boszorkányoskodásban már nagyon magas szinten van.
Én meg itt fekszem Stefan ágyában és nézem, ahogy alszik. Ő is sokkal nyugodtabb és kipihentebb amióta minden a helyére került. Az elmélkedésemből az zökkentett ki, hogy rohannom kellett a mosdóba, mert hányingerem támadt. Ezek a rosszul létek már gyakorlatilag minden naposak. Úgy kb 2 napja kezdődött.
- Elena, kicsim-hallottam meg Stefan ijedt hangját.
-Stefan, nyugalom nincs semmi baj- nyugtattam amikor elvégeztem dolgomat.
-Ne mond már, minden egyes nap ez van-morogta darabosan. - Most már elkellene menned az orvoshoz. –mondta most már szelíden és féltőn.
-Szeretlek. – dörmögte a fülembe és megölelt.
-Én is szeretlek, és igazad van, ma el fogok menni az orvoshoz. - jelentettem ki.
-Akarod, hogy veled menjekí, - kérdezte.
-Nem, nem kell. – mondtam és egy csókot adtam a szájára, amit persze ő egyből viszonzott.
*
Egy óra múlva már az orvosi rendelőben ültem.
-Miss Gilbert! – szólított fel az asszisztensnő.
Elmondtam minden rosszul létemet töviről-hegyire. Ezek után a Dr. úr vért vett és megultrahangozta a hasamat. Ezt nem értem, ha nem tudnám, hogy nem lehet gyermekem, mert Stefan vámpír akkor azt hinném, hogy terhes vagyok.
-Hát, Miss Gilbert ön kisbabát vár. – mi? De hogy? Ez nem lehet.
-Mi?
-Igen, jól hallotta, ön gyermeket vár, és az 1. hónap 3. hetében van.
Egész úton a kocsiban azon gondolkodtam mit fog szólni Stefan. Mert egy biztos, hogy én örülök és meg fogom szülni ezt a csöppséget. Akaratlanul is a hasamra simítottam a kezem.
Ahogy becsuktam a kocsiajtót, Stefan egyből ott termett előttem.
-Már azt hittem valami aj van, későn érkeztél meg. – aggodalmaskodott és védően átölelt.
-Túl sokan voltak az orvosnál. – mondtam, na és most következik a neheze.
-Na és kiderült, hogy miért vannak rosszul léteid. – kérdezte, közben simogatta az arcom.
-I-igen és… öhm… várandós vagyok. – mondtam ki dadogva.
Stefan keze abba hagyta arcom cirógatását.
-Mi? Ez nem lehet. – mondta és elkezdett fel alá járkálni, és nagyon gondterhelt lett az arca. Akkor a jelek szerint nem örül neki. Erre a gondolatra felrohantam a szobámba és elkezdtem sírni.
-Elena mi a baj? Légy szíves engedj be! – mondta dörömbölve az ajtót.
-Nem, te nem akarod a gyerekünket! – ordítottam.
-Elena… – jött a hang az ablak felől. Ja, hát igen az ablakot nem zártam be. – Ez nem igaz, hogy nem akarom, csak félek. – mondta kétségbeesetten és leült az ágyra. – Félek, hogy valami bajod esik.
-De nem lesz semmi bajom. – mentem hozzá közelebb és leültem mellé. – Szeretlek – mondtam és megöleltem. – Ő aszerelmünk gyümölcse. – megfogtam a kezét és ráhelyeztem a hasamra.
-Igazad van. – cirógatta meg a hasamat és megcsókolt.
-Most menjünk le valami finomat enni, mert farkas éhesek vagyunk. – simítottam végig a pocakomon.
-Rendben van. – mondta mosolyogva és átölelte derekam.
Miközben leértünk, megérkezett Damon és Katherine. Mi? Katherine?
