3. fejezet- A nagy bejelentés

We're sorry!!!

Bocsi, hogy ilyen sokáig várattunk titeket, de tényleg, de tényleg nem tudtunk EZZEL a bloggal foglalkozni...:( Lehet, sőt biztos, hogy kárpótlásért még ez a fejezet is rövid lett, de nem tudtunk többet összehozni. Megpróbáljuk gyorsan hozni a frisset, bár nem ígérhetünk semmit. 

Na, inkább olvassatok!:) Kérünk komikat! Pls

Amúgy nagyon szépen köszönjük a díjakat is!!! ♥

(Elena szemszöge)

-Micsoda? Ikrek? Ezt el sem tudom hinni.-fogtam fejem hitetlenkedve, majd Stefan elvette kezemet és saját tenyerébe helyezte.

-Igen, szívem, ikrek.

-De te ezt honnan tudod?

-Megérzem, vagyis inkább hallom. Eggyel több a szívverés, mint kellene.

-Nem is tudok szóhoz jutni. Ez hihetetlen. Te örülsz neki?

-Persze, hogy örülök. Miért, te nem?

-Jajj, dehogyisnem.-megfogtam arcát és finoman körbecsókoltam arcát, végén pedig tökéletes ajkát.

Másnap elmentünk együtt az orvoshoz, hogy kiderítsük tényleg ikreket várunk e.

-Na, Doktor úr?-türelmetlenkedett szerelmem.

-Nos, gratulálok! Ikreket várnak.-mosolygott.

-Ez csodálatos!-csókoltuk meg egymást.

Mikor hazamentünk elkezdtünk tervezgetni.

*

1 héttel később

Stefannal egy nagy családi vacsorára készülődünk, hogy bejelentsük a 2 nagy hírt. Az eljegyzést, és gyermekeink születését. Damon még nem tudja, hogy ikreket várunk, de nem is baj, mert akkor már nem lenne meglepetés, mivel addigra szétkürtölte volna mindenkinek.

Este 8 óra

Kezdtem egyre idegesebb lenni. Már csak Bonnie, Caroline és Matt hiányzott, ami egy kicsit nyugtalanított, mivel ők a barátaim és ők támogatnak mindenben…remélem.

Ekkor csöngettek.

-Jajj, végre, hogy itt va…-leesett az állam, amikor mégsem őket láttam meg az ajtóban. Stefan mellém jött és ő is érthetetlenül nézte őket.

-Ti, meg, hogy lehet ez. Hiszen te meghaltál…Lexi.-még a hideg is kirázott minket, amikor kimondta Stefan.

-Jaj, Stefan, nem is üdvözölsz?-mondta Lexi karját kinyújtva Stef felé, hogy megölelhesse. Félve felé nyúlt, mintha csak meg akarna bizonyosodni róla, hogy ez csak álom, vagy Lexi csak egy szellem. Finoman átölelték egymást, aztán felém fordult, hogy engem is üdvözöljön.

-Örülök nektek, Elena!

-Én is neked!-ezt most komolyan gondoltam, amikor egy halott nő áll előttem?

-Tényleg? Elég rémültnek látsz, Steffel együtt. Nyugi, nem vagyok szellem.

Amikor beléptek Lexiék az ajtón hirtelen megszédültem és épp, hogy Stef elkapott.

-Jól vagy Elena?

-Öhm…nem igazán.-vallottam be.-Na, de mindegy. Nálad van a babacipő?

-Úúú…fenébe elvesztettem.-tapogatta végig zsebeit.

-Ne csináld ezt Stefan!

-Nyugi, nyugi, csak vicceltem! Itt van nálam.-nevetett.

-Ez nem volt vicces!-de azért én is nevettem. Megint csöngettek. Most ár biztosan Bonniék azok, és tényleg.

Mindenki helyet foglalt. Mi-Stefannal-pedig az asztalfőnél felálltunk és elkezdtük mondandónkat.

-Khm-kezdte Stef- Na, szóval, azért is vagyunk mi most itt, hogy két hírt is közöljünk veletek.-megfogta kezem és egymásra mosolyogtunk.

-Az egyik-mondtam lassan-Stefannal össze fogunk házasodni.

Mindenki elkezdett éljenezni. Huh. Ez könnyen ment, de még itt van a másik is.

-A másik…-Stefannal ismét egymásra néztünk és elővettük a kis cipőket. Stefnél a rózsaszín, nálam a kék.

-Miért vettetek elő két színű cipőt? Azért, mert nem tudjátok még, hogy fiú vagy lány?-kiabálta be értetlenkedve Damon.

-Nem Damon. Mi ikreket várunk.-közölte Stef.

-Mi? Azt hittem, hogy csak egyet…most akkor mindkettőjüknek én leszek a keresztapja?

-Nem. Csak az egyiknek.

-Oh.-szontyolodott el.

Többiek csak döbbenten néztek. De végül mindenki tapsviharba tört ki, és odajöttek hozzánk gratulálni. Na, ez jól sikerült! :) Már csak össze kéne hozni Damont és Bonniet.

Damon maradt a végére. Gratulált, aztán mondta, hogy kezdődjön a buli majd félre húzott minket egy sötét sarokba.

-Rossz érzésem van.-közölte.

-Miért?-kérdeztem és már kezdtem egy kicsit félni.

-Egy másik vámpír illatát érzem…-hála az égnek, hogy csak ez. Lehet, hogy még nem találkozott Lexiékkel…

-Jaj, azok csak Lexiék.

-Nem, nem ők azok. Velük már találkoztam…-szegezte le szemét a földre- Ez Katherine illata-fintorgott.

-Mi? Az nem lehet!-kiabált Stefan.

-Nyugi, Stef!-fogtam meg ökölbe szorított kezét.

-Nem, Elena! Nem tudok megnyugodni! Hiszen egy gyilkos van itt a házban, aki bárkit megölhetne, de inkább rád fáj a foga. még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy bármelyik családtagomnak vagy barátomnak, tán ez lesz az utolsó éjszakája…brrr… Főleg, ha az én csöppségeimet bántaná…na, azt nem hagynám szó nélkül…Nem mintha bármit is tehetnék, de  az biztos, hogy foggal, körömmel próbálnám megvédeni őket, még hogyha hiába is, mivel Katherine sokkal, de sokkal erősebb nálam. –Damon, vigyázz Elenára! Én megyek és megölöm Katherinet!